A smaragd tuja kapcsán a megfelelő tápanyag ellátást is biztosítani kell

Otthonunk külseje csakis rajtunk múlik, azonban nem csak a lakás belsejére érdemes nagy hangsúlyt fektetni, hanem az azt körül ölelő kertre is. Hiszen nincs is annál jobb, amikor haza érünk és a kertben pihenhetünk néhány órát. Ha szeretnénk olyan növényeket, amelyek egész évben remekül mutatnak, akkor a smaragd tuja lehet az egyik olyan növény, amelyet mindenképp be kell szereznünk. Nem csak azért, mert így télen is és nyáron is remekül zöldellő terület vehet minket körül, hanem azért is, mert ma már a folyamatosan rendben tartott örökzöldek igen hosszú éveken keresztül tökéletesen élhetnek. Viszont amikor a helyet választjuk ki a növénynek, a megfelelő tápanyag ellátásról is gondoskodnunk kell. Hiszen a tuja a földből szerez táplálékot, ennek köszönhetően lehet szép nagy, ez mellett pedig a színe is pontosan olyan lehet, amit elképzeltünk, amikor kiválasztottuk a növényeket. Ha pedig tavasszal némi időt szánunk a metszésre, olyan formájú növényeink lehetnek, amelyek különlegessé teszik a kertünk minden egyes pontját.